Érdekes ahogy nézem az oldal statisztikáit és látom, hogy még mindig járnak ide elvétve emberek. Pedig nem is írogatok igazán. A múltkorit leszámítva.
Gondolkodtam most az elmúlt 2 tizedmásodpercben arról, hogy lassan itt van ennek az évnek is a vége. Rnegeteg minden történt megint. Borzalmasan sokminden. Emlékszem tavaly írtam egy számadásfélét címszavakban. Idén nemtudom, hogy fogok e. Még meglátom. Akár lehetne. De igazából mindenkivel rengeteg dolog történik. Nemtudom. Na mind1. Nekem jólesik most megint írni. Nem azért, hogy bármi extra dolog legyen ebből. Hanem csak mert jó érzés látni leírva a gondolataimat. Ha valalki olvassa olyan mintha beleláthatna a fejembe.
Egyébként most az anasztázia c. rajzfilm egyik számát hallgatom. A "once upon a december"-t. Szeretem ezt a számot. Nekem tetszik.
Egyébként tél van. Hó fed mindent. Befűtöttem megint de majd ha lefekszem aludni lekapcsolom. Éjjelre nem kell. Holnap ha minden igaz találkozok Mátéval délben. Hm, majd beszélgetünk. Ma váltottam Vele néhány szót msn-en. Fáradtnak tűnt. Ilyenkorra mostanában már mindenki elfárad. Mire mindenki megtalálja-elkészíti/elkészítteti a szeretteinek leginkább megfelelő ajándékot. Néha már nem is jut ereje az embernek arra, hogy valóban kimutathassa, hogy örül neki.Pedig örül.
Tudjátok szerintem a mai világban az emberek kevernek két dolgot. Ugyebár mindenki boldog akar lenni de ugyanakkor önmaga is. Önmagát akarja megvalósítani. Pedig nekem valójában úgy tűnik, hogy ha Boldogok akarunk lenni élnünk kell. Nem önmegvalósítgatni hanem élni. Nem mindig az ÉN kerül ilyenkor előtérbe hanem az élet. Az élet pedig sok dolgból tevődik össze. Társakból is. Alkalmazkodásból. Segítségből. Elfogadásból. Szeretetből. Kedvességből. Észből. Butaságból. Örömből. Bánatból. és még sorolhatnám napestig. De ezekben a dolgokban egy közös. Egyiket sem lehet igazán egyedül. Nem azt mondom, hogy értéktelenítsük le az egyént, hiszen az ostobaság volna. De érdemes érezni a határokat. Azokat a finom átmeneteket. Mikor már túlzásba visszük a dolgokat. Ilyenkor az élet és a környezetünk pedig lassan-lassan elillan. Nem azért mert nem szeretnének minket. Hanem úgy érzik, hogy már nem tudnak velünk lépést tartani, mivel gondolatainkat nem látják és hallják. Érzéseinket nem érzik. És ha akarnák is, nagyon akkor se tudnák. Ilyenkor kezdünk magányosak lenni. Magányosak mert nem akarjuk elfogadni a környezetünkben lévő csodákat. Azonban ilyenkor már elveszik a lényeg is. És ha jól belegondolunk magunk sem tudjuk mit is akarunk vagy akartunk valójában. Pedig a válasz egyszerű, csak eddig rossz helyen kerestük. Boldogságot...
Na a lábam a zoknival lassan odasül a radiátorhoz mert olyan forró szóval le is zárom ahogy soraimat is :)
További szép estét/napot/reggelt! (kinek mit:D)
"Nincsen rossz álom. Mert amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen ők már mindent tudnak. Tehát a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön."(Barta András)
Legyetk jók!
Sziasztok páááááá:P
Szeretlek Norcsi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.