Ha egyes emberek néha a fejükre esnének és ennek következtében látnák a holdat, én is elkezdenék kételkedni abban, hogy a föld gömbölyű. De mivel ez nem így van ezért ezt most és mindenkorra nem teszem.
Azon töprengtem, hogy a "Soha ne mondd, hogy soha" vajon a mai korban( 20-21. század) keletkezhetett-e. Mert én úgy gondolom, hogy igen. Hiszen régen a szónak volt némi becsülete. Ha egyszer valaki kimondott valamit akkor azon utánna nem változtatgatott percenként. Még élt ez a szokás. Kimondtunk v megígértünk valamit és akkor azt csináltuk ha tetszik ha nem. Ma meg már ha papírra írunk le valamit akkor se biztos, hogy úgy lesz ahogy az le van írva. Talán ebből is látszik, hogy lassan csúszunk lefele a lejtőn, akár elfogadjuk, akár nem... Csúszunk mint a csiga abban a bizonyos képregényben. Aztán mikor a szakadékhoz érünk megtorpanunk és ahelyett, h lemásznánk az aljába aztán a másik oldalon fel, vagy hidat építenénk rá, inkább megállunk és nem megyünk tovább. Megvárjuk míg eltűnünk a semmiben. Mert akár hogy is, de sokszor nekünk kell valamilyen módon alkalmazkodni nem pedig másnak vagy a világnak. Adok-kapok játék. Nem pedig csak adok vagy csak kapok......
Talán ha az emberek arra építenénenk, hogy adok amit éppen tudok, v lehetőségem engedi. Akkor mindenki kapna is hiszen mindenki ad. Persze potyautasok, periférián kívüli emberek mindig is voltak és lesznek is.
Bejegyzések, posztok. Dolgok. Ha az ember mindig azt csinálja amit akar akkor megint csak a perifériára szorul és potyautas lesz akit kivet a társadalom.... ha meg nem. akkor depis lesz és felakasztja magát egy szögre örörk álmot aludni.Reccsen a nyakcsigoja és már volt-nincs állapot. Az öngyik önzőek és a pokolra kerülnek asszonngyák. Há biztos így van ha már a jó július cézár ezt mondta... Tudjátok annak a legszarabb aki semmihez se ért. Legalább annyira szörnyű a sorsa mint annak aki mindenhez ért. Minden csíra ott leledzik benne csak egyiket sincs kedve kinoveszteni mert aztgondolja, h lehet a másik jobb lenne. Mint a labdák esete. Mikor repül feléd a sok-sok színű boldogság labda és nemtudod melyiket kapd el. Aztán elkapsz egyet. Megnézed és rájössz mégse az kell és eldobod. Aztán jön megint egy és megint eldobod. Aztán állsz a forgatagban és rájössz, hogy el kell egyet kapnod és bármi áron meg kell azt tartanod. Nem azért mert az tökéletes labda. Nem is azért mert annyira szereted mindig a kezedben tartani, vagy mert ne látnál másik labdákat amikkel egy időeig sivesebben játszanál vagy kipróbálnád őket. Egyszerűen azért kell megtartanod mert ha ezt nem teszed meg akkor sokmindent elmondhatsz magadról. Csak azt nem, hogy volt életedben EGY labdád, EGY ami azáltal, hogy a tied volt különlegesebb volt mind közül. Persze feltehetjük egyből a kérdést, hogy mi van ha kipukkad a labda vagy esetleg csak szimplán kicsúszik a kezünkből és elkeveredik a többi között. DE ez a kérdés az, amire mindenkinek magának kell megtalálnia a választ.. Ugyanis ha tényleg kell az a labda akkor utánnaugrunk a sok labda közé, és bár csekély az esélye de ha tényleg hiszünk benne és tényleg kell nekünk akkor megtalálhatjuk. Ha meg kipukkadt? Be lehet azt ragasztani. Lehet, hogy nem lesz utánna már olyan sima mint volt vagy olyan formás-kerek. De ha elég a tudat, hogy a mi labdánk és mi mentettük meg, és ezért a labda hálás nekünk. Akkor már mi is boldogak lehetünk:)...
Legyetek jók drágák, a többi nem számít:)
"Minden szerencsétlenség, minden probléma magában rejti egy legalább olyan nagy, vagy még nagyobb szerencse magját."(Adam Jackson)
►csőváz galagonyák xD:p
p.s.:I<3Y
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: home playground equipment 2019.04.03. 08:28:51
Trackback: childcare 2019.03.14. 18:17:08
Trackback: newborn baby care 2019.03.08. 20:49:01
Trackback: baby medicines 2019.02.26. 11:48:51
Trackback: ayurveda remedies 2019.02.26. 04:33:57
Trackback: Nbsp 2019.02.17. 00:57:48
Trackback: Autism disorder 2019.02.13. 18:47:12
Trackback: poor breastfeeding 2019.02.05. 14:59:50
Trackback: Mindchamps Pasir Ris 2019.02.04. 03:09:27
Trackback: child development 2019.01.29. 02:30:28
Trackback: Diabetes supplies 2018.11.27. 07:48:05
Trackback: child care 2018.11.27. 04:45:52
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.